Utazásaim a föld körül

Kedves Olvasó! Mindig is úgy szerettem volna saját blogot írni,de ha nincs miről...gondoltam nem kell még egy az átlagos életéről fecsegő blogger....Életem álma megvalósult: végre eljutottam az U.S.A-ba, majd az Egyesült Királyságba költöztem és ott kezdtem dolgozni. Fél év után hazatértem Magyarországra és most Dániába készülök/készülünk...

2018 január 7.

Majd egy évvel később

2018-at írunk és egy évvel ezelőtt még angliában éltem, dolgoztam és azon agyaltam hogyan és mint fogok magyarországra visszatérni és mit fogok itt kezdeni. Fogalmam sem volt arról ami itt  várt rám, hogy milyen élményekben lesz részem.

A hazatérésem után szépen teljeítgettem mindent amit elterveztem: masszázstanfolyam, egyetemi felvételi, sőt egy pár hónapig egyetemista is voltam(erről később), autót vettem, részt vettem az országos női ökölvívó bajnokságon, dolgoztam, volt egy kis nyári pihenés is....

Aztán valamikor augusztus vége elé az interneten megismertem egy srácot, elkezdtünk beszélgetni, eleinte tartottam az egésztől, mert ki tudja az interneten mi igaz és mi nem....bárki bármit mondthat. A srác nagyon szimpatikus, kedves, aranyos volt, egyre több közös pontot fedeztünk fel. Egy pár hét után elkezdtünk telefonon is beszélgetni, ekkor még jobban megkedveltem. Ezalatt már egyetemista  voltam hiszen a sikeres felvételi után felvettek anglisztika alapképzésre. Sokat beszélgettünk, majd hosszas őrlődés után úgy döntöttem találkozhatunk. Megmondom őszintén nagyon féltem, hogy hogyan sikerül, hiszen eddig csak képen láttuk egymást. Szeptember vége felé tehát meglátogattam,  a találkozó jól sikerült ezért folytattuk a beszélgetést, telefonálást majd újabb és újabb találkozó következett.

Az egészben az a hihetetlen, hogy ilyen srác létezik túlzás nélkül álmaimban sem tudtam volna tökéletesebbet elképzelni. Mintha tényleg nekem rendelte volna  a sors: a lényeges dolgokban teljesen egyetértünk, és mindent meg tudunk beszélni ezen  kívül minden rendben van a belső tulajdonságait illetően. Tényleg sokszor érzem hogy nem tudom mivel érdemeltem ki ezt a tökéletes pasit! <3

Ahogy teltek a hetek, hónapok közös tervek születtek és egyre több időt töltöttünk együtt. Így született meg az a döntés is, hogy 2018 januárjában szerencsét próbálunk egy idegen országban: Dániában.

A döntés megszületésétől a mai napig(egy héttel az indulás előtt) olyan gyorsan elrepült az idő. Most már a ruhák és a fontosabb dolgok be vannak pakolva, még egy--két háztartási holmi és indulunk. Autóval 2 nap alatt akarjuk megtenni a 16-17 órás utat. Én már nagy izgalommal várom, a párom pedig kicsit idegesen a közös életünk első nagy kalandját! :)

2017 április 2.

Amit szerettem és amit nem

A végére még a „hullaszaggal” is megtanultam együtt élni, bár azt nem mondhatom, hogy megszoktam! Ahogy azt egyszer már biztosan említettem, olyan érzésem van, hogy a halál mindenhol körülvesz.  A magyarok közt szinte tabu téma,  itt nyílt beszélgetési téma. Ezzel így magában nem is lenne gond, de az hogy mindenhol idősek otthona, gondozók , minden második hirdetés temetésről, vagy életbiztosításról szól a tévében az már egy kicsit túlzás. A temetkezési irodáról nem is beszélve, ahol életnagyságú viktoriánus korabeli halottas szekér van „kiállítva”. Magyarországon túlságosan elzárkózunk a témától itt pedig túl nyíltan kezelik, szerintem.

A furcsa emberekről, családokról és bevándorlók tömegéről pedig inkább nem is ejtek szót.

Az étkezést illetően a bőséges „engish breakfast”-tel indul a nap: kolbász, bacon, tojás, pirítós, burgonya, paradicsomszószban főtt bab….mindez persze egy „adag”  azaz a felsoroltak mind rákerülnek a tányérra. Aztán jön a fish and chips, az örök sláger, de választhatunk még szaftos húsos pitét is akár ebédre akár vacsorára. Ha pedig egy átlag angol család hűtőjébe lesünk be, biztosan az ezerféle szupermarketben kapható készétellel van tele. Az étkezéseket mindig csipsszel, keksszel vagy csokival kell lekísérni, hogy meglegyen a kellő zsír és cukor bevitel! Aztán a sütikről annyit, hogy itt nem létezik cukrászda, vagy otthonsütő háziasszony….inkább kész süti sok sok cukorral, cukormázzal vagy sütipor amelyből otthon „varázsolhatunk”. Minimális energia-befektetés, maximális gejl íz!

Persze az egészség mindenhol nagy divatját éli, így ha valaki elég szerencsés, hogy van egy kis konyhája otthon, rendes berendezéssel( nem a kolesz verzióval:mikró, vizforraló) akkor választhat az ezerféle minőségi (!) alapanyagból.

Gyümölcsök, zöldségek bőven vannak, sokszor olyanok egzotikumok is, amik Magyarországra el sem jutnak. Nyilván azt nem tudom milyen a tápértékük, de ízre jók.

A világ minden „konyháját” megismerhetjük, hiszen itt nagyon népszerűek az indiai, kínai és egyéb keleti ízek. A magas  indiai illetve afró amerikai népesség arány miatt pedig ezen két népcsoport jellegzetes ételeihez szükséges hozzávalók választéka pedig különösen nagy.

Sajnos Anglia nem a kávéivás hazája, ezért én kijelentem: itt még igazán jó kávét nem ittam! Volt aminek az íze vagy éppen az illata hasonlított az isteni italra, de egyik sem az igazi.

Az ún Sunday roast egy szimpatikus szokás/étel, ami kicsit a magyar forma szerinti vasárnapi ebédre emlékeztet.

A tea tejjel nekem bejött, de csak az itteni tea, az itteni, nem mellesleg kiváló minőségű angol tejjel. A tejtermékekre egy rossz szavam nem lehet, mert az Egyesült Királyságban a tejet és tejtermékeket nem importálják, hanem az ország saját „termése” kerül a polcokra. Igen ez a finom, ízes tej és a jó kis cheddar sajt hiányozni fog!

Mivel sajnos én az elmúlt fél évben a „kolesz verzió” szerinti konyhában éltem, nem mindig a legjobb ételeket és nem is a legváltozatosabban ettem. A főzés, az egyik kedvenc tevékenységem, pedig végtelenűl hiányzik!

Az idő, itt Bognorban nem volt sohasem olyan igazi angol idő, hiszen a legdélebbi ponton, ez Angliai legnaposabb része… hogy őszinte legyek nem sajnálom, hogy a sok esőből kimaradtam.

 

 

Egy másik jelenség, amire itt felfigyeltem, hogy Anglia (legalábbis ez a része) egy fogysztói társadalom. Munka, pénz, vásárlás ezerrel, mindent vesznek, mindig vásárolnak….és most nem túlzok. Itt valóban csak el kell dönteni: megveszem és 2 nap múlva ingyen házhoz is szállították! (bármiről legyen is szó). Nehéz lesz hazamenni mert ehhez képest Magyarország nagyon szegény és ott bizony nem lehet azt csinálni mint itt…..csak gondolj rá és a tiéd. Őszintén szólva én is bekapcsolódtam ebbe a fogyasztói társadalomba, és igen sokszor nem igazán néztem az árakat. Ezért úgy gondolom sokkal többet is spórolhattam volna, de az unalom nagy úr…..sokszor nem is használati tárgyakról hanem mindenféle számomra egzotikus ételről beszélek, ami pedig egy idő után úgyebár elfogyott ezért újra el kellett menni vásároni….és mindig találok valami új érdekes ízt! Ez kellett a túléléshez, én legalább is így nézem a dolgot. Otthon így is mindig csak az árakat bújtam, most adtam magamnak egy kis kimenőt….

 

Az embereket illetően (de nem a bevándorlókra gondolok hanem az igazi helyiekre) nem igazán tudok mit mondani, ezt látni érezni tapasztalni kell. Nem hiszem, hogy hitelesen le tudnám írni miben mások az itteniek, mert a végén úgyis csak klisék kerülnének a leírásba. Ha valakit érdekel annak el kell ide jönni, és itt kell élni. Persze nem marslakók az angolok sem, csak az eltérő történelem, kultúra, háttér, szokások, stb. máshogy formálják az egyes népeket, ezért kicsit mind különbözünk. Ugyanúgy ahogy nincsen két egyforma személyiség nincsen két egyforma népcsoport/társadalom/ ország sem.

Soha sem gondoltam volna,de megszerettem a szigetországot. A sok bolond, furcsa dolgával együtt.

2017 április 1.

Hát ez volt Anglia….

Hazautazásom napja bizony-bizony vészesen közeleg. Az elmúlt pár nap úgy elment , hogy most már csak kapkodom a fejem ide-oda, mit kell még vennem, tennem, elintéznem, mondanom….stb.

A végére túlságosan jó helyzetem alakult ki, vagyis nagyon jól összebarátkoztam a kollégákkal. Merem állítani az eddigi legjobb (és nem mellesleg legtartósabban jó!) munkacsapathoz van/volt szerencsém.

Kis bökkenőkkel, zavarokkal indult itteni „karrierem”, hiszen az első managerem (ahogy itt a főnököt nevezik) nem volt sem kedves sem segítőkész, akár munka, akár személyes ügyben lett volna szűkségem rá. Ami pedig a csapatot illeti, nos azt leszámítva, hogy rajtam kívül mindenki lengyel volt és ezért sokszor nem igazán tudtam bekapcsolódni a beszélgetésbe jó volt. Visszatekintve, azonban nem mondanám, hogy teljesen egy hullámhosszon voltunk az első kollégáimmal, és olyan erős, baráti lett volna a kapcsolat egymással, mint a későbbi csapatommal.

Sajnos bizony így a munkában is és a magán életben is mondhatni a „jobb csapattól búcsúzom”.

Ráadásul a boksz clubban is csak a végére az új edzővel lett strukturált az edzés, mert ő igazán érti a dolgát, és át is tudja adni az anyagot, látványos eredményekkel. Motiváló, tanító, hatásos, eredményes. Emberileg is a toppon van, és képes a maximumot kihozni a tanítványaiból, miközben, amit csinálunk még technikailag is a helyén van.

Nagyon sajnálom nyílván az előbbit és az utóbbit is itt hagyni, mert mostanra kialakult a saját életem, amit én magam teremtettem magamnak és olyanra formáltam/alkottam amilyenre, szerettem volna.

Habár nem elhanyagolható az „Így jártam anyátokkal”  című sorozatból ismert „vissza-vissza térés” hatás, ami lényegében arra utalt a sorozatban, hogy amikor egy rossz kapcsolatból kezd kilépni, vagy már ki is lépett az ember akkor elkezdi kiszínezni a valóságot, illetve csak a szép dolgokat látni a másikban. Viszont ha ilyenkor nem történik meg a szakítás vagy szakítás után újra „összejön” ez a páros abból csak katasztrófa lesz, mert megint előjönnek azok a dolgok, amik miatt az első alkalommal előjött a szakítás gondolata. Röviden: ha valami nem működik változtatni kell és kitartani a döntés mellett, nem szabad visszakozni.

Nehéz dolgom van, mert itt vagyok, szeretem, de más úgy, hogy egy ideje tudom: hazamegyek. Amikor meghoztam a döntést az első érzéseim a megkönnyebbülés, lelki béke, felszabadulás voltak. Fellélegeztem és megnyugodtam, ez mind azt jelenti, hogy bár vannak hátulütői a dolognak, mégis jó döntést hoztam. Intő jel volt számomra, hogy az első teljesen természetes reakcióm a megkönnyebbülés volt. Ezért, bár egyértelmű, hogy van már, ami ideköt, most vissza kell mennem Magyarországra átgondolni, átértékelni az életemet. Másrészről pedig első körben is az a hozzáállás juttatott el idáig, miszerint folyamatosan változtatni kell, nyitni az új dolgok felé, merni kell lépni. Nem szabad csak azért „leragadni” egy ponton, mert az kényelmes. Az legalábbis egyértelmű, hogy nekem ez az utam, ez az, ami igazán boldoggá tesz.

Sok tényező van még a háttérben, melyek miatt Anglia egy időre szép volt, jó volt, de búcsút veszek tőle.

2017 február 3.

Régen írtam

Tudom, tudom régen írtam….de sajnos azt nem még nem oszthatom meg a világgal, ami mostanában velem és bennem zajlik. A felszínt karcolgatva azonban elmondhatok pár dolgot. Megint várni kell, de most nem arra, hogy majd a sors hozzon valamit, és nem is arra hogy egyik irányba forduljon az életem és így döntést hozhassak. Nem, bizony-bizony ezúttal a döntés már megvan csak az eredményre még várnom kell.

Sajnos mivel most egy olyan eseményről van szó, amit hihetetlen mértékben várok, az idő szuperlassan telik. Mintha a szomjazó ember vizet akarna engedni a csapból, de csak cseppek hullanak…..

A munkafronton is úgy alakultak a dolgok, hogy kevesebb a munka így természetesen a napok is sokkal lassabban telnek. A szabadnapjaimat egyszer hasznosan, máskor teljesen elvesztegetve „töltöm”.

Furcsán csendes, nyugodt, olykor szinte halott a hangulat. Nyilván ront a helyzeten, hogy most már itt is tél van, így többnyire esős, borús, szeles az idő és ami a legfontosabb, sötétebbek, rövidebbek a nappalok. Mindenképpen rányomja az időjárás a bélyegét a napjaimra és sokszor a hangulatomra is. Nagy szerencsémre a távolabbi szép kilátások tartják bennem a lelket, így ha rossz is a kedvem, nem vagyok tartósan levert vagy reményvesztett.

Nehéz írnom, mert ha vannak is fejlemények, ahogy azt már említettem egyelőre nem hozhatom őket nyilvánosságra. Kicsit szerencsétlen a szituáció, mert így a blogomat teljesen magára hagytam közel egy hónapra, ami az első írásom óta nem fordult elő.

Most már februárt írunk, ami idén rövidke 28 napból áll. Mivel pedig én magamban a márciust már az első tavaszi hónapnak tekintem, akár azt is mondhatom: „mindjárt itt  a tavasz!”. Így is teszek: már csak egy hónap és tavasz. Muszáj mindig a „naposabb” oldalt néznem, a jót keresnem, mert csak így maradhatok pozitív, és jókedvű.

Valamelyik nap láttam egy edzőterem hirdetését, hogy „legyen a 2017  te éved” és elgondolkodtatott. Eszembe jutatta mennyire büszkévé és boldoggá tesz, hogy a 2016-os évemre igaz: az én évem volt. Aztán mindjárt tovább agyalva, rájöttem azért sikerült úgy ahogy mert én úgy alakítottam, mert igenis cselekedtem, tettem érte!

Ennek tudatában a 2017-es évemet is legalább annyira tartalmassá szeretném tenni, és egy év múlva szeretném ismét elmondani: Igen büszke vagyok arra amit idén elértem. Aztán így tovább, amíg élek. Olyan ez, mint amikor megtanulsz valamit, vagy rájössz hogyan működik valami……mondhatnám úgy is: rájöttem hogyan működik a boldogság……

Nem egy tartós állapot, hanem olyas valami amiért folyamatosan és keményen küzdeni kell.

(és ha ez nem lenne elég, mindenkinek más jelenti a teljes boldogságot….)

Egy kicsit a filozofálásból vissza a valóságba: a szilveszter után ismét jött egy leállás,ami 2 teljes munka nélkül eltöltött hetet jelentett a számomra (és még sok száz itt dolgozó számára, sőt van, akinek 3 hét volt). Ezen idő alatt a többség hazautazott, meglátogatni a családot, vagy elment nyaralni. Nagyon kevesen maradtunk csak itt, de minekünk nem érte volna meg ilyen rövid idő után hazamenni. A végére a sok szabadság már unalmas volt, de az elején jól esett a „húzósabb” karácsonyi szezon után. A leállás alatt még egy éves dolgozói gálához is szerencsénk volt.

Ezután a részlegemen belüli változások miatt kicsit zavarosan indult újra a munka, de mostanra már valamelyest letisztultak a dolgok.

Az edzéseimen folyamatosan tanulok, tényleg olyan mintha iskolába járnék, inkább szól az ökölvívás és az igazi boxolóvá válás a tanulásról mint az edzésről és az erőről….

Ezekkel telnek hát a napjaim, és hamarosan talán már felfedhetem a jövőbeni terveimet is….addig is folyt. köv…..

 

2016 december 31.

az én 2016-os évem

Az év végének közeledtével elkezdenek megjelenni a különböző összefoglalók, illetve visszatekintések az elmúlt esztendőre. Az interneten való böngészés során akadtam rá egy képsorozatra, amin olyan balszerencsés eseteket kaptak lencsevégre, melyek a szerkesztők szerint tökéletesen jellemzik a 2016-os évet….

Nem tudom Ti, Kedves Olvasóim hogy vagytok ezzel, de engem elgondolkodtatott.

Ha látok valami hasonlót megkérdezem magamtól: vajon rám is igaz az adott állítás?

Ez alkalommal szinte elsőre az jutott eszembe, hogy nem, rám ez határozottan nem igaz, hiszen mennyi csodás dolog történt az elmúlt évben. Meglehet, nem volt 100%-ban pozitív, és boldog ez az időszak, de sok sorsfordító eseményre került sor, melyek teljesen megváltoztatták az életemet. Olyan pedig nincsen, hogy tökéletes év!

Azt hiszem kijelenthetem , hogy kihoztam a maximumot 2016-ból!

Vegyük csak sorra…

Betekintést nyerhettem a fitneszvilágba, és egyben megszereztem a második szakmámat ebben az iparágban. Rengeteget tanultam az edzésről, és táplálkozásról, a kettő kapcsolatáról és, ami fontosabb a kettő közti egyensúlyról, ami nélkül nincsen sem jó teljesítmény (versenysport), sem jó egészség (szabadidősport).

Egy számomra azóta sokkal fontosabbá vált, másik, szintén belső világba is bekerülhettem. Ez a boxvilág.  Egy csapat, sőt család tagjává válhattam, és lassan el is indulok a versenyzés útján. Nyilván ez a folyamat csak kezdeti stádiumban van, de az idei évben indult be. Az ökölvívó világba való bekerüléssel rengeteg új embert ismerhettem meg, és sok-sok új emlékem is született.

Munka is volt, hiszen pénzből élünk….meglehet nem a legjobban fizető és nem is a legjobb helyeken dolgoztam, de az élmények kárpótolnak.

Volt alkalmam kipróbálni milyen  „zöldségesnek” lenni… Nos a rothadó zöldség és gyümölcs válogatás senkinek sem az álma, főleg ha közben a „kedves” vásárlók folyamatosan az ember idegein táncolnak, de legalább volt min szórakozni,nevetni a kollegákkal. Azt gondolom ezek az apróságok jól összehoztak minket, én úgy éreztem nagyon jól össze tudtunk kovácsolódni a végére. Rengeteget nevettünk a vásárlók hülyeségén és a magunk szerencsétlenségein is. Így sokkal könnyebb volt átvészelni a mindennapokat.

 

Amerika már önmagában megérte. Nehéz pontosan megfogalmazni mennyire életre szóló élmény, kaland, tapasztalat és egyben LECKE (!) volt számomra az Egyesült Államokba tett látogatásom. Mostanra az emlékek kicsit álomszerűnek tűnnek, meglehet ha nem lennének fényképes bizonyítékaim azt mondanám csak álom volt az egész. A repülőút, a hostel, a boltok, az ételek, látni a Szabadságszobrot és New Yorkot, futni a Central Parkban egy jó barát társaságában, a Times Square-en az otthoniakkal skypolva betölteni a 22-t. Menni a New York-i tömeggel, a metrón utazni, látni a Men In Black (Sötét Zsaruk) egyes forgatási helyszíneit….Chinatown, Queens, Brooklyn, Staten Island……egyszerűen nem is lehet felsorolni a rengeteg helyet ahol jártunk, és a sok-sok emléket melyek ott születtek.

És ugye, mint már korábban mondtam nem csak a turistalátványosságokig jutottunk, kedves útitársnőmmel volt alkalmunk, ahogy ő fogalmazott a legalját is megismerni. Azt a közeget is láttuk, ahol aktívan él a bűnözés és erőszak minden formája, ahol igenis vannak bandák, és ahova fehér ember nem teszi be a lábát, ha van egy kis esze….nekünk is szerencsénk volt.

A rosszabb negyedekben tett látogatásaink azok amik igazán elkezdték felnyitni a szemem, sokkal bölcsebb lettem, de a tanulásom Amerikában csak elindult…..

Anglia, életem másik nagy kalandja. Az Egyesült Államokban tett „rövid”, 2 hetes kis kalandom már önmagában több, mint amit sokan az egész életükből ki tudnak hozni, de nem volt elég hiszen 2 héttel az Amerikából való hazaérkezésem után ismét ott ültem a repülőn, hogy ezúttal Angliában próbáljak szerencsét..

Az Egyesült Királyságba érkezésem óta mintha újra az iskolapadba kerültem volna: megállás nélkül tanulok. Kicsit kifejtve a dolgot,ez az első alkalom, hogy valóban önállóan, a saját lábamon kell helyt állnom. Teljesen elszakadva otthontól , ismerősöktől, családtól. Mindent egyedül kell megoldanom, és amit teszek, vagy éppen nem teszek a teljes itt létemet befolyásolhatja. Ez az első olyan alkalom, hogy teljesen elköltöztem otthonról, és tulajdonképpen úgy élek mintha albérletben laknék (persze mivel a szállásról a munkáltató gondoskodik, nem kell számlákkal bajlódni, de még így is felelősség).

Mivel tehát elszakadtam a biztonságos kis otthontól lehetőségem nyílt kicsit jobban tisztába kerülni önmagammal. Mondhatnám úgy is, hogy mivel az elején teljesen egyedül voltam, a saját gondolataimmal összezárva kénytelen voltam egyedül tisztázni az érzéseimet, így jobban megismertem magam. Ez pedig nagy szó, hiszen az élet nagy döntéseit eddig részben azért nem mertem meghozni, mert nem ismertem magam és nem tudtam pontosan mit is akarok, mit várok az élettől. Közelebb kerültem ahhoz, hogy ki is vagyok vagy jobban mondva ki is akarok lenni. A jellememen is sokat fejlesztett ez a kis „kiugrásom”.

 

Ami pedig visszafordíthatatlan változás: elkezdtem felnőttnek érezni magam….

Nem tudom pontosan mi az, ami elindította ezt az érzést, de azt tudom, hogy ugyan 4 éve nagykorú vagyok és az emberek körülöttem felnőttnek neveznek azóta, én egészen mostanáig kicsit sem éreztem magam felnőttnek! Talán ez is fejben dől el, talán ahogy megváltozott a gondolkodásmódom, ahogy a világot látom úgy megváltozott az is hogy magamat hogyan látom. Nyilván az is benne van, hogy most először élek önálló életet, segítség nélkül. Mégis a személyiségemet érintő változások felelősek főként a felnőttség-érzet kialakulásáért.

 

Persze egy év nagyon hosszú idő (még akkor is ha rövidnek tűnik utólag visszanézve) ezért szinte képtelen vagyok kiemelni minden jelentős, sorsfordító, vagy egyszerűen boldog pillanatot. A fent említettek azok, amelyek a legnagyobb hatással voltak az életemre mind rövid mind hosszútávon. Összességében szerintem bárki elolvassa, hogy nagyvonalakban hogyan telt az én óévem, az kijelentheti: igen neki határozottan fenomenális éve volt…..

 

 

 

Könnyen meglehet, hogy ez az utolsó idei bejegyzésem, ezért amennyiben addig nem ihlet meg semmi: Boldog, SŐT! Az én 2016-omhoz hasonló Új Évet kívánok minden Kedves Olvasómnak!

 

2016 december 30.

Lassan levonulnak az ünnepek

Az óév utolsó előtti napján kijelenthetem, lassan levonulnak az ünnepek. Nem tudom ennek a hivatalos verzióját, de nálam az ünnepek az Karácsony+Szilveszter.

A Karácsonyom szinte minden évben csendes és jelentéktelen, mert sajnos eddig mindig olyan környezetben töltöttem, ahol nem lehet nyugodtan, bensőségesen, meghitten és főleg nem békésen ünnepelni. Emiatt minden évben csendben ment el a Karácsony, de idén…..még azt sem mondhatom, hogy volt egyáltalán, mert (és ezt itt értettem meg igazán) a Karácsony csak egy fogalom, amelynek a család ad értelmet és tartalmat. Ha nincsenek veled a szeretteid ilyenkor, nem fogsz a százmillió dísz és ajándék ellenére sem, abba a hangulatba kerülni”. Velem legalábbis ez volt a helyzet, úgy éreztem, mintha október lenne. Szinte minden ismerős és családtag azzal kezdte az idei ünnepi üdvözlést, hogy és milyen kint lenni ilyenkor, meg hogy nem szomorú-e, vagy éppen milyen a család nélkül…és őszintén mondhattam nekik, hogy semmi különös, és nincsenek negatív érzéseim. Megpróbáltam persze elmagyarázni a helyzetet, hogy pontosan azért nem szomorú, mert akik valósággá teszik és értelmet adnak ennek az időszaknak, azok nincsenek velem, de szerintem nem hittek nekem…..Ezt bizony át kell élni, hogy megértse bárki is.

Aztán továbbhaladva jön a két ünnep közti kis pihi-szünet és utána Szilveszter Éjjel lehet mulatni, már akinek van ilyen igénye. Szerintem a Szilveszter inkább a fiatalok körében jelentős, de azért emlékszem kisgyerekként milyen jó érzés volt, amikor megengedték a „nagyok” hogy sokáig ébren legyünk.

Egy kicsit más témára áttérve, megkaptam az új szerződésemet, ami március 31-ig szól, ezért addig még biztosan tudok maradni. Nagy megkönnyebbülés végre a kezemben tartani azt a papír, ami további maradásra jogosít fel. A január egy újabb leállás lesz a melóban, mivel holt szezon rengetegen hazamennek, vagy ilyenkor utazgatnak. Nekem még nem születtek terveim, hiszen az edzésre és a hamarosan elinduló itteni versenyzésre koncentrálok, illetve arra szeretném alapozni a további terveket. Egy kis kiruccanás van, melyet meg szeretnék ejteni: London. Azonban ez még várhat, hiszen eredetileg a hazamenetelem előtti napra gondoltam Londont, ezzel is spórolva egy utat. A másik oka a döntésemnek a már említett edzés-versenyzés, hiszen ha elindul a felkészülés az komolyan veszem és akkor csak arra szeretnék koncentrálni. Majd meglátom, milyen lesz, de így elsőre a január csendesnek ígérkezik. Aztán február-március és újra ott leszek ahol most, a szerződésváltásnál…

Felesleges nyílván előre tervezgetni, de azért már van a fejemben pár forgatókönyv márciusra nézve.

 

2016 december 22.

A megszokás

Mindig amikor új fejezetet kezdtem az életemben, vagy egyszerűen valamilyen változást véghez vittem (például munkahelyváltást) megfigyeltem , hogy szinte szabályosan 3 hónap elteltével megszoktam az új helyzetemet. Ettől a ponttól kezdve már nem volt sem kihívás, sem újdonság, sem izgalom. Ezt negatívan éltem meg,mert tulajdonképpen ráuntam az éppen aktuális helyzetemre, sőt úgy éreztem mintha egy mókuskerékben futva próbálnék előrehaladni.

Angliában megkezdett „fejezetem” során sajnos a negatív érzések megelőzték a megszokást. Erről a hullámvölgyről az előző bejegyzésemben meséltem, így nem ismétlem magam, a lényeg, hogy önhibámon kívül sajnos elromlottak a körülmények, ahogy mondani szokás: minden összejött.

Megszoktam a helyemet: a kollégákat, a munkát ,lakást, az új boksz klubomat, mondhatni mindent ami itt körülvesz és az életem része. Kialakítottam itt egy életritmust, amit fenn is tudok tartani, azonban a már említett negatív eseményektől eltekintve nem igazán mondhatom, hogy ráuntam volna a helyre, vagy hogy „mókuskeréknek” érzem. Elég változatos tud lenni itt a munka is és az érkező vendégek is mások, arról nem is beszélve, hogy még mindig bármikor kérhetem az áthelyezésemet, akár másik szállórészre, akár másik részlegre.

Azt nem mondhatom, hogy itt nincsen lehetőség szűkség esetén a változásra/változtatásra (akár cégen belül akár kint), ezért amikor eldöntöttem, hogy az eredetileg tervezett januári hazamenetel helyett tovább maradok felmerült a kérdés, hogy meddig. Hiszen vannak ugyan a háttérben meghatározó események/ történések, mégis tudom , hogy ha nagyon akarok meg tudom oldani a hosszabb itt tartózkodást is. De mégis mit jelent ez? hónapokat?  vagy éveket?

Alapvetően nem évekre gondoltam, maximum egy évre, mert ahogy már beszámoltam róla: idegennek, furcsának sőt szinte megszokhatatlannak érzem (éreztem?!) ezt az országot.

Egyik nap azonban edzés után ismét eszembe jutott a téma és eddig először gondoltam bele igazán a hosszú táv lehetőségébe. Persze némi változtatások után: kiköltözés, stb.

Mi az oka a pártfordulásnak? Mondhatnám, hogy olyan mintha hirtelen a rózsaszín ködből kilépve megláttam volna a valóságot: mi is vár rám otthon amihez úgy sietek?!

Sokat gondolok az otthoniakra, Magyarországra, és a hazamenetelem napjára (bármikor is legyen az) főleg így Karácsony előtt. Mindig elképzelem a fejemben a napot, amikor ismét repülőre szállok - a sok-sok élménnyel, emlékkel, tapasztalattal, amit szereztem - és hazamegyek. Elképzelem az embereket, hogy milyen lenne/lesz újra látni őket, az ökölvívó csapatot, és hogy milyen lesz újra együtt edzeni……stb. A gond az, hogy nagyjából ennyi, ami vár otthon, illetve egy esetleges országos verseny….ez az egyetlen dolog, amit otthon tudok csinálni. Hiszen amikor hazamegyek ugyanúgy nem lesz lakásom, nem lesz munkahelyem és mondanom, sem kell, nem hiszem hogy azóta több munkahely lett otthon, és azt sem tudom elképzelni, hogy a bérek magasabbak a megélhetés pedig könnyebb lett azóta……

Ugyan még nincsen itt sem semmi eldöntve és „kőbe vésve”, de valami elindult, aminek akár folytatása is lehet, ha én is úgy akarom. Mégis dilemma, mert az otthoni csapat és edzők nélkül nem ott tartanék ahol, és mégis csak magyar vagyok: illene magyar színeket képviselni a versenyek során; de!.... ellenfelek nélkül sajnos nehéz bármit is kezdeni. Sem gyakorolni, sem fejlődni, sem eredményeket nem lehet elérni, ha nincsen akivel megmérkőzz. Arról a megsemmisítő érzésről nem is beszélve, amikor egy hosszú és nehéz felkészülés után annyival ott hagynak, hogy „ja nem lett ellenfeled”, és akkor te aznap nem versenyzel, bár már teljesen beleélted magad. Sajnos ez túl sokszor fordult elő otthon, ez viszont egy nagyobb ország és mondanom sem kell az ökölvívás itt nagy és elismert sportág.

Ott van tehát a háttérben a kérdés: mi lesz ha elérkezik a döntés pillanata? Persze addig még ezerszer változhat a jelen felállás, ezért is nem érdemes még döntést hozni, megint csak várni kell, hogy magától alakuljanak a dolgok.

2016 december 12.

Az első hullámvölgy és a holtpont

Az elmúlt pár nap nagyon zavaros volt és még nincs vége, úgyanis rengeteg új embert vesznek fel a karácsonyi szezon miatt, egyre több dísz, és ünnepi hangulat….másrészt rengeteg értekezletünk, meg eligazításunk van a héten….

Sajnos a sok „meeting” ellenére nem lettem okosabb már ami a szerződés-hosszabbítást illeti. Mert, hogy : „ennek a gyűlésnek nem ez a témája”- hangzott el a sablon szöveg. A válasz tehát arra ,hogy hogyan alakul a jövő év, még várat magára. Sebaj zajlik az élet addig is…

De, hogy ne csak a formaságokról tegyek említést voltunk karácsonyi ebéden, melyre a „CÉG” hívja meg az embereit minden évben. Az egész amolyan terülj terülj asztalkám képét mutatta, mert nem ám olcsó kaják voltak hanem előételtől a főételen át a desszertekig mindenféle ínycsiklandó étel került elénk, melyek az én mércémen az 5 csillagot kiérdemelték.

Sajnos a múlt héten nagyon megfáztam ezért elég rendesen átfordult negatívba az eddig töretlen pozitív hozzáállásom. Persze minden egyszerre összejött: betegség, ami már magában is rossz volt ráadásul az edzésről is kimaradtam miatta, kavarodás a melóban,  a bankszámlanyitás is csak sokadszorra sikerült, arról nem is beszélve, hogy egy teljes szabadnapomat elvette.

Szerencsére hamar összeszedtem magam, így most már ismét a régi lelkes énem került felszínre, a kedvem és az egészségem egyszerre javult meg/ lett a régi. Így most visszanézve az elmúlt nehéz hétre, úgy érzem átléptem valamilyen holtpontot. Amikor első nap teljesen leterített a betegség illetve a láz, másra sem tudtam gondolni, mint hogy milyen gyengének, kiszolgáltatottnak és tehetetlennek érzem magam. Egyáltalán nem tudtam befolyásolni az állapotomat, mindegy volt, hogy mennyire meg akartam gyógyulni, időre volt szűksége a szervezetemnek. A legrosszabb ponton bevallom őszintén sokat gondoltam arra, hogy most azonnal haza akarok menni. Idegen országban bizony sokkal nehezebb betegnek lenni, mert azt sem tudtam hova, kihez kéne fordulni. Nem úgy van az, hogy átugrom egy rokonhoz,vagy felhívok valakit, nem-nem, itt: oldd meg! Azt mondjuk nem hagyhatom ki, hogy nagy szerencsémre nem voltam teljesen egyedül, mert nem rég érkezett meg a barátnőm, aki hasonló célokkal, reményekkel úgy döntött csatlakozik hozzám és szerencsét próbál Angliában. Volt hát segítségem és társaságom a betegségem alatt, de akkor is sovány vigasz, hiszen ő sem tudott hipp-hopp meggyógyítani.

Amint felépültem és visszanyertem a testi-lelki erőmet, visszajött  kitartóerőm is és  kitisztult minden már nyilván nem vágytam annyira haza. Ezért nem igazán nevezném honvágynak azt, amit éreztem., egyszerűen a betegség miatti kiszolgáltatottság „beszélt belőlem”. Mégis ez volt az első alkalom, hogy szívesen feladtam volna, mindent amiért eddig dolgoztam és kész voltam csomagolni. Ez egy mérföldkő, melyen át kellett esnem és most már újult erővel, sőt erősebben folytatom.

Az ide érkezésem első hete nehéz volt, de amikor már beindultak az élet onnantól egyre gördülékenyebbek lettek a napok és mondhatom egészen a múlt hétig mindenféle baj elkerült, és 2 hónapig vidáman éltem a kis életem. Az élet rendje azonban az, hogy a hullám hegyek és völgyek váltják egymást, tehát egyszer fent máskor lent. Ezek alapján már itt volt az ideje egy „lent”-nek az életemben. Az ilyen időszakokat át kell vészelni, és erőt kell belőle később meríteni. A hullám völgyek azok az idők amik emlékeztetnek minket arra, hogy milyen jó helyzetünk van és hogy mindig lehet rosszabb ezért értékelni, becsülni kell azt amink van!

Nézhetjük tehát úgy, hogy emlékeztető, de vehetjük próbatételnek is, hiszen a nehéz idők próbára teszik a kitartásunkat, akaratunkat, hitünket. Én azt hiszem, átmentem a próbán mert bár voltak feladással kapcsolatos gondolataim, tudtam, hogy ezekből soha nem lesz tett. Meg sem fordult a fejemben, hogy valóban hazamegyek egy kis betegség miatt. Egyszerűen, mint mondtam a kiszolgáltatott, gyenge állapotomban máshogy gondolkoztam. Csak a túlélés/ átvészelés járt a fejemben.

A melóban is sajnos ezzel egy időben indult el a lavina, melyről sajnos részleteket nem mondhatok, de röviden: az eddigi jó kis helyzet, munkakörnyezet megváltozott, megromlott a hangulat és már nem olyan stresszmentes a hely mint volt. Ez persze elgondolkodtatott, hiszen a töretlen jó kedvemnek a megfelelő munkahely volt az egyik összetevője, és nem tudom az új atmoszférával mennyi ideig leszek képes fenntartani az optimizmusomat. Meglátjuk.

Mindig várnom kell valamire: most a jövő évi szerződésre és a melóban a viharok csillapodására várok. Ha nem lesz azonban javulás akkor kénytelen leszek módosítani a terveimen. De hát ilyen az élet, mindig keresztülhúzza a számításainkat. Én sokáig dacoltam ezzel a ténnyel, nem akartam elismerni,de azt hiszem egyre bölcsebb leszek, hiszen most először életemben egyszerűen elismerem, hogy igen lehet tervezni, de számolni kell azzal is, hogy ez Élet beleszól a dologba, ezért készen kell állni a szűkség esetén módosításra, újratervezésre. Nem izgulok hát azon, hogy mit hoz az Élet, egyszerűen kivárom és majd aszerint alakítgatom az életemet.

 

2016 november 30.

Lassan minden a helyére kerül

Lassan minden a helyére kerül. Nemsokára a második hónapot ünnepelhetem itt az Egyesült Királyságban. Nemrég megérkezett az itteni társadalombiztosítási számom és ezek után már tudok bankszámlát is nyitni.

A kis csapatom, melyben dolgozok, úgy érzem befogadott. Örömmel megyek dolgozni, bár nem mindig van kedvem a munkához, mégis annyira jó most a helyzetem, hogy minden napot jól-pozitívan élek meg.

Már tudom mit hol érdemes vásárolni, sőt főzni is tudok, ha nem is extra dolgokat, de az alap fogásokat igen.

Az itteni boksz klubban is egyre inkább „számon tartanak”, ha  lehet ezt így mondani, és egyre több figyelmet kapok, már ami a tanítást- edzést illeti.

Amellett, hogy olyan dolgokat engedhetek meg magamnak, amiket eddig soha, tudok spórolni is, ami az ünnepek közeledtével jól jön.

És ha már az ünnepeknél tartunk, mélyen a szívemben mindig is lelkes Karácsony rajongó voltam, ami azzal jár, hogy imádok készülni rá, ajándékokat venni-illetve magam is szívesen kreálok dolgokat, a dekorációról meg nem is beszélve! Azonban ideérkezésemkor (tudtam, hogy itt töltöm a Karácsonyt is) úgy voltam vele, hogy amolyan rideg, „katona-módban”, mindenféle dekoráció és „lelkesedés” nélkül töltöm el az ünnepeket. Ennek az az oka, hogy úgy gondoltam, magamnak minek nagy felhajtást csapni.  A hétvégén ez a hozzáállásom teljesen megváltozott, egy karácsonyi film hatására, melyet csak úgy találtam,  nem szándékosan kerestem. Egyszerű kis film volt, de ráébresztett, hogy ha minden igaz teljes lesz a lakás létszáma, azaz négyen leszünk Karácsonykor. Akkor már érdemes egy kicsit lelkesedni, talán még örülnek is neki a többiek (legalábbis remélem). El is mentem vettem egy kis műfenyőt, meg pár díszt, így a nappali/konyha –bár egyszerű és szerény mégis- teljes ünnepi díszbe öltözött.

Lassan (nagyon lassan) bankszámlám is lesz itt, és onnantól kezdve teljes a kép, mindenem meglesz ami az itteni dolgok/ügyek intézéseshez kell.

2016 november 20.

Nem tűntem el csak megy az élet…..

Napról –napra egyre jobban belejövök az itteni életbe, és ezzel egyidőben - mivel egyre gördülékenyebben zajlanak a mindennapok- sokkal gyorsabban telik az idő.

Az első nyögvenyelős napokat nehéz volt átvészelni, de most már szinte nem is a napokat, hanem a heteket számolom. Észre sem veszem és hopp még egy hét elment, sőt mi több november közepén túl vagyunk. Egy szempillantás alatt itt a tél, a Karácsony, majd az Új év is. Kíváncsian várom, mit hoz a jövő, de most a jelenben olyan jól elvagyok, hogy kijelenthetem bárhogy is legyen elégedett leszek.

Jó érzés ez, hogy nem kell aggódnom sem a maradás, sem a távozás miatt, mert mindkét út járható.

Mostanában sokszor került szóba a rengeteg új ember megismerése során, hogy ki vagyok, honnan jöttem, mit csináltam eddig, mik a terveim…..és még sorolhatnám. A válaszadás során sokszor persze csak a „felszínt karcolgató” részleges válaszokat adok a saját védelmem érdekében, de magamban mindig teljes és őszinte választ adok. Így jöttem rá, hogy azért elég jó kis életem van, a jövőt nézve is vannak „kilátások”, a jelent pedig, bár viszonylag szerény körülmények közt vagyok, nagyon is élvezhető. A múltamra pedig büszke vagyok, mert már eddig is sokkal tovább jutottam, mint mások egy teljes életút során, és bár mindig voltak akik segítettek és támogattak, azért ez valamennyire az én érdemem. Ha a múltam nem úgy alakul ahogy, akkor nem is tartanék itt. A nehézségek és akadályok megerősítettek és képessé tettek szinte bármire….. na jó repülni nem tudok…..

Azon a ponton vagyok, hogy részben berendezkedtem az itteni életem megkönnyítése érdekében, illetve mert ha minden igaz a tervezett eredeti pár hónap helyett akár több, mint fél éves kint-tartózkodásra készülhetek (a jelenlegi állás szerint). Ez azt jelenti, hogy minden esetben igyekszem azért a hosszabb távot is figyelembe véve, de egy kicsit úgy gondolkozni, mintha letelepednék. Mindig mérlegelek: „ha ezt megveszem, mi lesz vele ha hazamegyek?”. Magyarul most már vásárolgatok (nem étel és napi fogyasztási cikkekre gondolok), de csak olyat, amit hosszútávon is tudok használni.  Vagy adott esetben tovább tudom adni, ha „menni kell”.

Így tegnap a „nagy költekezés” napja volt számomra. Végigjártam az összes sportboltot és a boksz-edzésekre vettem öltözéket, mivel hoztam ugyan, de keveset és „kopottakat”. A sportfelszerelés nekem mindig jó hosszútávú befektetés. Védőfelszerelést azt már vettem korábban, mert arra nagyobb szűkségem volt, mint sem hogy kivárjam ezt az alkalmat. Terve vettem még egy cipő megvételét, de amit hoztam az még jó lesz egy darabig, mert az általam kinézett darabból nem volt a méretemben és az ára sem a legkedvezőbb…

A másik egy multifunkcionális főzőgépecske amire beruháztam, mert eldöntöttem, ha hosszabb ideig maradok, akkor kell egy ilyen. Ki is próbáltam, rizst azt tuti tud főzni, a többit pedig lassan meglátjuk. Ha pedig már nem lesz rá szűkségem megpróbálhatom eladni, mert magamat ismerve egy év múlva is tökéletes, megkímélt állapotban lesz….

Igazság szerint lehet, hogy nem éri meg jobban, mint a dolgozói kantin, ahol röhejesen jó áron lehet meleg ételt venni, de több okból is számomra a saját készítésű étel „megéri a pénzét”.

Először is az már biztos, hogy a saját ízlésemnek megfelelő ételek kerülnek az asztalra, másodszor tudom miből van, hogy mennyire friss. Egészséges, tápláló. Arról nem is beszélve, hogy ha éppen mondjuk szabadnapon vagyok és semmi kedvem emberek közé menni, akkor is van itthon főtt étel.

Végül, de nem utolsó sorban szeretek főzni, ezért az új géppel  megtanulni „bánni” olyan, mint amikor új főzési technikát tanul az ember. Ez is egy hobbi-féleség, ami több, mint hasznosan tölti ki az időmet.

Így telnek múlnak a napok. A sok munkát csak a szabadnapok törik meg, melyek általában egy kicsit felfrissítenek, megújítanak.

Az elmúlt időszakban már beszéltem róla, hogy élni kell a változás lehetőségével, ha adódik rá alkalom. A változás nehéz, de szükségszerű az előrelépés érdekében.  Ahogy már mondtam, az akadályoktól megerősödünk, majd észre sem vesszük már, mire vagyunk képesek, olyan dolgokra amikről korábban álmodni sem mertünk!

A haladáshoz generálni kell a változást, ha magától nem adódik lehetőség. Én a folyamatot elindítottam, majd amikor begyorsultak az események változás-változást hozott, de amikor beáll a rutin akkor igyekeznem kell nekem is az újat keresni ha szeretném, hogy a megújulás folyamatos legyen.

Sikerült ismételten elmennem az elméleti síkon, a filozofálás irányába, de máshogy nem lehet leírni azt amin keresztül megyek.